Szoftvertesztelőként valószínűleg már feltetted magadnak a kérdést: mikor érdemes abbahagyni a tesztelést? Törekedjünk arra, hogy lefedjük az alkalmazás 100%-át? Vagy inkább a legkritikusabb modulokra koncentráljunk?
Ebben a cikkben a legjobb technikákat mutatjuk be, amelyek segítenek ezekre a kérdésekre válaszokat találni. Hasznos tippeket is kapsz, hogy még hatékonyabbá tedd a munkádat.
Kezdjünk is bele!
Mi az a tesztlefedettség?
A tesztlefedettség egy mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy a rendszer mekkora részét fedik le tesztek. Segít a tesztelőknek azonosítani azokat a területeket, amelyeket eddig nem vizsgáltak megfelelően. Ezek alapján további tesztelési feladatokat lehet tervezni.
A tesztlefedettség nem csupán a kódlefedettségről szól. Arra is figyel, hogy a felhasználói igények teljesülnek-e. A szoftver minősége azon múlik, hogy mennyire alaposan tesztelték a kritikus funkciókat.
Kódlefedettség vs. tesztlefedettség
Gyakori tévedés, hogy a kódlefedettséget egyenlőnek tekintik a tesztlefedettséggel. Bár mindkettő célja a tesztelés hatékonyságának növelése, fontos különbségek vannak. A kódlefedettség azt méri, a forráskód mekkora részét futtatta le legalább egy teszt. A tesztlefedettség azonban átfogóbb: a rendszer funkcióit is figyelembe veszi, beleértve a használhatóságot és a felhasználói igények teljesülését is.
Kockázatalapú lefedettség
A kockázatalapú tesztelés a rendszer legnagyobb kockázatú területeinek azonosítására összpontosít. Ez biztosítja, hogy a kritikus részeket alaposan teszteljük. A fejlesztés során többféle kockázat is felmerülhet, például külső API-k hibái vagy adatvesztések. Például egy pénzügyi alkalmazás esetén védeni kell az érzékeny adatokat, és a rendszernek helyesen kell reagálnia külső szolgáltatások hibáira is.
Ez a módszer garantálja, hogy a szoftver összes kritikus funkciója kielégítse a felhasználói igényeket. Emellett biztosítja, hogy egyetlen fontos funkció se kerülje el a figyelmet.
Követelményalapú lefedettség
A követelményalapú lefedettség biztosítja, hogy mind a felhasználói, mind az üzleti igények teljesüljenek. Előfordul, hogy egy termék műszakilag jól működik, mégsem elégíti ki a felhasználókat. Például egy pénzügyi alkalmazás nem kínál automatikus szinkront a bankszámlákkal. Még ha a rendszer tökéletesen is működik, a felhasználók csalódottak lehetnek.
Ez a módszer biztosítja, hogy a szoftver minden kritikus funkciója megfeleljen a felhasználók igényeinek. Emellett garantálja, hogy semmi fontos ne maradjon ki a figyelemből.
Határérték-alapú tesztelés
A határérték-alapú tesztelés hatékony módszer a szélsőséges bemeneti értékekhez kapcsolódó hibák felderítésére. Például ha egy rendszer 0 és 100 közötti értékeket fogad el, akkor a határértékeket (0 és 100), illetve az ezeken kívüli értékeket is (−1 és 101) tesztelni kell.
Ez a módszer olyan hibákat fed fel, amelyek extrém helyzetekben jelentkeznek. A határérték-alapú tesztelés biztosítja, hogy a rendszer helyesen kezelje a kritikus eseteket.
Összefoglalás
Ha nem tudod, meddig folytasd a tesztelést, a megfelelő mérési technikák alkalmazása kulcsfontosságú. Ez a cikk megmutatta, hogyan segíthet a tesztlefedettség a tesztelési folyamatok optimalizálásában. Legyen szó funkcióalapú, kockázatalapú vagy követelményalapú megközelítésről – a cél egyértelmű: nemcsak a kódot kell lefedni, hanem a felhasználói igényeket is ki kell elégíteni, miközben a kockázatokat minimalizáljuk.
Ezeknek a technikáknak a segítségével a tesztelés gyorsabb és pontosabb lesz. Így jobb visszajelzést is adhatsz a szoftverminőségről.